Fagyos februári szenvedélyes szombat!

2009. február 22., vasárnap

Tegnap este többször vettem le a pulóveremet, mint a poharat az asztalról fel... Vannak ilyen fázós estéim, annak ellenére, h a hangulat a Szenvedélyek Klubjában tegnap is forró volt. Köszönhető ez a show-táncosoknak, akikkel én már rutinosan, nagyon vigyáztam, mert legutóbb egy hasonló parti végén kiderült, h a magánszám nem ingyen van... Akkor is Nikolával együtt pörgettünk, szóval a csillagok állása ismét kedvezőtlen volt e szempontból. Ráadásul még a fénytechnikusunk is megjegyezte, h látszik, h a hideg miatt nem vagyunk verseny súlyunknál, mivel nem sportolunk eleget. De ki akar ilyen hidegben futni. Egyszer próbáltam, aztán jó kis megfázás lett a vége. Persze elmehetnék konditerembe is, de az meg olyan lenne számomra, mint guminővel dugni... Akkor már inkább a sima szex. Játékszernek meg marad a bilincs, a többi valahogy eddig sem hiányzott... Wallas kezdte a bulit tegnap, majd utána jöttünk mi. Erős bekezdés után, a végén Nikola rendesen betérdeltette a közönséget, nem is gondoltam volna, h ilyen keménye is tud pörgetni. Mindig tanul az ember, pl. h matrózok radiátor hassal rendelkeznek, és a tömegben bulizva a hölgyek kegyeit keresik......


-----

-----

-----

Megjegyzés küldése

Ha ha ha ...

  © KATAPULTDJ 2010

Back to TOP