Deszkásnak áll a világ...

Ha egyszer újra születnék és a társadalom által kirekesztetnek, és meg nem értettnek tarthatnám magam, haj de jó lenne. Igazi hippi életet élhetnék. Igazi peremlakónak tartanám magam. Úgy válnék különbbé, h az még: hiszen egyéniség és értelem nélkül, sőt pénz nélkül mi máshoz is kezdenék: elmennék deszkásnak. Az menő.

14évesen már a templom előtt gyújthatnék egyik cigiről a másikra, emós stílusban nyomulhatnék a csajokra, igazi nagyfiú lehetnék. Rongálhatnám a köztereket, nyilvánosan piálhatnék a Kecskemét gyönyörű főterén. Igazi törvényen kívüli macsóvá válhatnék. Deszkámmal a világot jelentő porondon a Nagytemplom előtt térdepelhetnék, ott koptatnám a köveket, miközben lebuziznám a kedves híveket. A sport nevében persze. Mert sportolni merő dicsőség… „Qrvaanyázhatnék”, ha véletlen valaki rám merne szólni, h ne dobjam a templom elé az üres piásflaskát. Csapatszellem, falkaszellem, de jó is volna… Úgy érezhetném, h tartozok valakikhez, h valaki vagyok. S tudná ezt a polgármester, a jegyző, a kopók és a közterület felügyelők is. A sport nevében bármire képes lennék, még nyilvánvaló rongálásra is, hiszen hol máshol sportolhatnék… Senki nem szólna, senkit nem érdekelne, senkit nem zavarna cselekedetem… Haj, de jó élet lenne.